Nyúl

Nyúl kisokos

Általános tudnivalók, ha nyulat szeretnénk:

A nyuszik átlagosan 8-12 évet élnek, így elég hosszan van szükségük felelősség teljes gazdira. Akkor válasszuk őket, ha hosszú távra szeretnénk kedvencet a házba. Nagy divat manapság a gyerekeknek húsvétra nyulat vásárolni. De gondoljunk bele abba előtte, hogy a gyermekek néhány hét alatt megunják majd a nyuszit, így a hátra lévő hosszú évek során nekünk, felnőtteknek kell majd gondoskodnunk róla! Csak akkor vigyük haza a gyerekeknek a nyulat, ha ezt vállalni tudjuk és igazából mi felnőttek szeretnénk egy nyulat magunknak!

Bár termetre kisebbek, mint egy kutya, kiadásokban legalább közepes testű kutyának felelnek meg. Ne tévesszen meg senkit! Kis állat nem egyenlő kis költségek!

Új nyuszinkat lehetőség szerint nagy gondossággal válasszuk ki és ne kereskedésből szerezzük be, ahol semmit nem tudunk szüleiről, az esetleges beltenyésztettségről. Keressünk egy lelkiismeretes tenyésztőt és tőle válasszunk kedvencet magunknak.

Amennyiben esetleg örökbe fogadni szeretnénk, mivel már róluk is sokan mondanak le, az Első Nyúlmentő Alapítványnál érdemes érdeklődni. Rengeteg egészséges vagy éppen lábadozó nyuszi várja náluk szerető gazdiját.

Bárhonnan visszük is haza a nyulat, a következőket érdemes megfigyelni: élénk, érdeklődő-e az állat vagy inkább csak gubbaszt? Váladékozik-e a szeme vagy az orra? Van-e hasmenése? (Fenekén a szőr szennyezett-e a hasmenéses bélsárral?) Ha van rá lehetőségünk, akkor a metszőfogait is nézzük meg! Egyforma hosszúak-e? Előre harap-e a felsőkkel? (Ez a normális.) Ha bármelyik tünetet észleljük, akkor inkább válasszunk másik nyuszit, mert a beteg kis állat lehet, hogy nem sok időt tölt majd velünk, különösen ha még növekedésben lévő fiatal állatról van szó.

Mire kis kedvencünket haza visszük, mindenképp készüljünk fel és tájékozódjunk! Milyen ketrecre és egyéb felszerelésekre lesz szükség? Mit adjak neki enni? És legfőképp: baj esetén hol találunk hozzáértő állatorvost? Ezeket a kérdéseket mindenképp jó előre válaszoljuk meg és mérjük fel ezek költségeit! Érdemes a nyúl tartást az állatorvos kiválasztásával és az ő jó tanácsainak megfelelően kezdeni. Így elkerülhetünk rengeteg rossz tartás és nem megfelelő takarmányozás következtében kialakuló betegséget! Az internet sajnos sokszor nem megfelelő információ forrás, mivel oda kontroll nélkül bármi feltölthető!

A nyúl egy esténként sok esetben zajos és törődést igénylő állat! Neki is szüksége van a napi szintű foglalkozásra! Ráadásul igazán csapatban érzik jó magukat, tehát rögtön két állatról javasolt gondoskodnunk, ha nyulat szeretnénk.

Néhány jó tanács a tartáshoz:

A nyulakat biztonságosan megfogni vagy a hónuk alá nyúlva vagy mar tájékon a grabancukat megfogva lehet, Nagyon fontos, hogy egyik esetben se feledkezzünk meg a hátsó lábak megtámasztásáról.

A ketrec kiválasztásánál fontos, hogy minél nagyobb és tágasabb legyen. Ehhez fontos azt végig gondolnunk, hogy mekkora is lesz kis kedvencünk, mikorra eléri végleges méretét. A ketrecbe wc-nek, bújónak, szénatartónak, itatónak és etetőtálnak egyaránt el kell férni. Egy tágas ketrec természetesen nem helyettesíti a kiengedést és a törődést!

A ketrec helyét úgy válasszuk ki, hogy az se huzatos, se zajos ne legyen. Fontos tudnunk, hogy a nyúl inkább alkonyati, esti órákban aktív állat. Ha mocorgása, zajongása zavaró lehet, akkor a hálószobáktól távolabbi helységekben kapjon helyet!

A nyulak sok esetben rendkívül érzékenyek a porra, így az alom és a széna egyaránt legyen pormentes. Alom esetében jól beválik a wc-be helyezett fa- vagy szalma pellet.

A nyulak valóban hajlamosak a szobatisztaságra, de a helyet ők választják ki hozzá, így érdemes megfigyelni, hogy melyik sarokra esik a választása és a wc-t ott elhelyezni. A szobatisztaság első sorban a vizeletürítésre vonatkozik és csak másod sorban a bogyózásra. Abból máshol is el-elhagyhat a nyuszi. Ivarérés után épp úgy jelölhetnek ők is vizeletükkel, mint a kandúrok! Érdemes náluk is végig gondolni az ivartalanítást! (Lásd később.)

Mikor kiengedjük őket a szobában, a következő dolgokra figyeljünk: mindent megrágnak! A tapétát, a kábeleket, a bútorok élét, a növényeket, belekóstolhatnak bármibe: a tisztítószerekbe, fertőtlenítőkbe, felmosóvízbe, stb. Ezeket érdemes jó előre elrejteni, magas helyre tenni, dróthálóval vagy karton dobozzal elbarikádozni. Ne felejtkezzünk meg azokról a helyekről sem, ahová egy vékonyka nyúl láb könnyen beakadhat és akár el is törhet! Ezeket is fedjük le, zárjuk el nyulunk elől!

Amit a takarmányozásról feltétlenül tudni kell:

A nyulak lagomorph állatok, ami azt jelenti, hogy minden foguk egész életükben folyamatosan nő. Ez a növekedés akár 1 mm is lehet 1 hét alatt.

Emiatt a folyamatos növekedés miatt a fogak folyamatos koptatására van szükség, melyet minden tévhittel ellentétben csak rengeteg széna etetésével tudunk elérni, mert ennek hosszas rágása közben az ellen oldali fogak fokozatosan lekoptatják egymást.

A nem megfelelő takarmányozás 3-4 év alatt súlyos fogkopási rendellenességek kialakulásához vezet, mely betegség már nem gyógyítható, csupán szinten tartható rendszeres kezelésekkel, s akár fogmedri tályogok kialakulásához is vezethet!

A nyúl növényevő állat, így legfontosabb tápláléka a réti széna (és semmi estre sem a lucerna széna). A helyes fogkoptatáshoz és emésztéshez a napi elfogyasztott táplálék legalább 80%-a széna kell legyen! Fontos, hogy por- és penész mentes szénával etessük nyulunkat, s lehetőleg ez a széna minél vastagabb szálú legyen.

A szénával egyenértékű takarmány lehet a friss fű, de ezt csak folyamatos szoktatással kaphatja kedvencünk, mert a hirtelen sok frisstől könnyen felfújódik, ami akár végzetes is lehet! A legkönnyebben fonnyasztással tudjuk hozzászoktatni a frisshez. Gyűjtsünk be egy adag füvet, fonnyasszuk 3 napig és néhány napon át ezzel a fűvel etessük őt, majd 2 napig fonnyasztottal, majd 1 napig fonnyasztottal, majd először kevés frissel egyre fokozva ennek mennyiségét. (Gyűjthetünk akár extra nasinak is pongyolapitypangot, tyúkhúrt stb, amik nagyon egészségesek. Lóheréből, lucernából csak pár falatot kaphat, mert túl magas a fehérje tartalmuk.)

Érdemes tudnunk, hogy nyulunk két féle bélsarat ürít. A bevitt táplálékból először az un. lágybélsár lesz, amit a nyuszi visszaeszik. Ez tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal, melyre az állatnak szüksége van. Ebből képződik majd a normál bélsár. Ha a lágybélsár visszaevése elmarad, az mindenképp betegségre kelt gyanút!

Emésztésük központja az óriási méretű vakbelük és vastagbelük, melyek rostbontó baktériumokkal vannak tele. Túl kevés rost (széna) etetése esetén ez a bélflóra pusztulni kezd és helyét más, oda nem illő baktériumok foglalják el, melyek hajlamosítanak emésztési zavarok kialakulására, akár más betegségekhez társulva, így az állatorvoshoz már egy sokkal rosszabb állapotú nyuszi érkezik! Ne kockáztassuk nyulunk emésztésének egészségét!

A sok széna mellé még jó minőségű tápot adhatunk nyulunknak. A jó táp ismérve, hogy egyforma zöld rudakból áll és legalább 20% rostot tartalmaz. Ebből egy törpe nyúl kb egy bő evőkanálnyit kaphat naponta.

Ezek mellé még némi frissel kedveskedhetünk nekik: répa zöldje, petrezselyem zöldje, retek levél vagy egyéb, hosszú rostos zöldek. A karalábét, káposztát és hasonló növényeket érdemes kerülni, mert puffasztanak.

A saláta etetése szigorúan tilos! Tápanyag tartalma nincsen, ám rengeteg lehet rajta a vegyszer, mely mérgezést okozhat és oxalát tartalma megköti a kalciumot, nem hagyva hasznosulni azt.

Hatalmas tévhit, mely szerint a fogkoptatásra szánt mészkő vagy kalcium tömbök hasznosak a nyúl egészsége számára. Fogkoptatásra alkalmatlan, ám a nyulak által megevett minden kalcium felszívódik a bélből és a felesleget a vese választja ki. Így könnyen kialakíthatunk húgykövességet.

A szárazkenyér szintén nem alkalmas fogkoptatásra. A nyál gyorsan felpuhítja és a nagy mennyiségű bevitt szénhidrát nem tesz jót a bélflórának.

Nasinak néhány kis kocka almát, sárgarépát, esetleg papaját vagy paprikát kaphat. Fontos szem előtt tartanunk, hogy nyulunk NEM konyhamalac. Ne adjunk oda neki minden konyhai hulladékot, főleg mosatlanul.

Szigorúan TILOS csokit, kekszet, száraz tésztát, felvágottat, főtt ételt vagy bármi egyéb embereknek, mint sem nyulaknak valót adni nekik! Továbbá az olajos- és gabona magvak.

Egy kis szaporodás biológia:

Bármily meglepő is, nyulak esetében is szóba jön az ivartalanítás.

Részint, mert két különböző nemű állat együtt tartása esetén elkerülendő a felesleges szaporulat, ráadásul, ha nem vesszük külön a két egyedet, a gyakori vemhesség és szoptatás rendkívül gyorsan lerabolja az anya szervezetét és annak korai elpusztulásához vezethet.

Másrészt azonos nemű egyedek esetén is fontos lehet. Bak nyulak esetében az ivarérés utáni megváltozott viselkedés ad leggyakrabban okot erre (vizelettel jelölés, esetenként agresszió, stb). Ritka esetben náluk is előfordulhat here daganat. Nőstényeknél kifejezetten ajánlatos az ivartalanítás. Részint az álvemhesség kialakulásának lehetősége miatt (mely akár egyedül tartott egyedeknél is előfordul), részint pedig azért, mert a nyulak szervezete folyamatos készültségben van, hogy bármikor találkozzon is egy bak nyúllal azonnal vemhesülni tudjon. Ez a készültség pedig igen csak igénybe veszi a belső nemi utakat, nagyon sok nyúlnál, akár már pár éves korban kialakulhat méh vérzés, később pedig méh daganat. Ugyan a nyulak műtéte nagyobb kockázatot rejt magában, mint egy kutyáé vagy macskáé, ám egy beteg, akár vérző, akár daganatos nyúl altatása és operációja ennél sokkal nagyobb kockázatot jelent! Ivartalanítsuk inkább őket egészségesen és fiatalon!

Apró kitérő, hogy műtét előtt sose koplaltassuk őket! Egyrészt nem képesek hányni, így az a veszély nem áll fent, hogy az altatószerek hányást idéznének elő és emiatt félrenyelve megfulladnának, másrészt a bélflórát sem jó kitenni a koplalásnak. A műtétet, annak biztonságosabbá tétele érdekében megelőzheti egy vérvétel, melynek során többek között a máj és a vese működésének felmérése történik. E két szerv végzi az altató-, nyugtatószerek lebontását, így állapotuk igen fontos a műtét szempontjából. A szerekre adott egyedi érzékenység sajnos még semmilyen fajban nem mutatható ki, így az altatásnak minden óvatosság ellenére marad kockázata.

Oltások:

A nyuszikat 6 hetes korban kezdjük oltani, majd az első oltást 4 hét elteltével ismételni kell. Ezt követően 6 havonta kapnak oltást a nyuszik, mert a myxomatosis és nyulak vérzéses betegsége ellen egyaránt védő oltás myxomatosis ellen sajnos csak 6 hónapig ad védelmet a nyusziknak. Sajnos az ősz közeledte nem jelent megnyugvást, sem elhagyható oltást. Amíg a hőmérséklet nem csökken 0°C alá, addig vannak szúnyogok, s az őszi szúnyogok sokkal több kórokozót halmoznak fel magukban, mint tavaszi társaik, így csípésük sokkal veszélyesebb és sokkal nagyobb eséllyel fog megbetegedéshez vezetni! Ne hagyjuk nyulunkat védtelenül! Ráadásul évente két alkalommal a fogaikat sem árt ellenőriztetni!

Fontosabb betegségek:

Ivarszervi betegségek:

A legfontosabb ivarszervi problémákat lásd az „Egy kis szaporodás biológia” részben. Amit az ott leírtakon felül tudni érdemes, hogy nyulakban is előfordul az emlők daganatos elváltozása, s ez leggyakrabban rosszindulatú, tüdő áttétet képző daganatot jelent. Jó hír, hogy kialakulására a nyulak kevésbé hajlamosak a kutyáknál.

Fogászati megbetegedések, fogmedri tályogok:

Ha egy nyuszinak akár a metsző, akár az őrlő fogai nem szabályos irányban, helyeződéssel nőnek, fogászati problémákról beszélünk. Amennyiben ezek egy éves kor előtt jelentkeznek, genetikai hátterű problémáról van szó. Ha később, akkor sajnos a nem megfelelő takarmányozás szerepel fő okként a kialakulásában. A nem megfelelő irányú növekedés miatt a fogak nem képesek tovább koptatni egymást, mert nem megfelelően találkoznak rágás közben, s így a nyelv és a pofa felé csipkék képződnek a fogakon, melyek akár hatalmas sebeket is kialakíthatnak, jelentős fájdalmat okozva rágás közben. Így nyulunk, bár mindig nagyon éhes, de az egyre nagyobb csipkék miatt egyre kevesebbet és egyre lassabban fog enni, szép lassan, észre vétlenül fogyogatva. Emiatt kiemelkedően fontos, hogy nyuszinkat hetente mérlegre tegyük és feljegyezzük a súlyát, ha pedig az folyamatos csökkenést mutat, sürgősen keressünk fel állatorvost, hogy még azelőtt orvosoljuk a bajt, mielőtt nyulunk teljesen lesoványodna és legyengülne. Legyengült állatokat gyakran nem is lehet rögvest egy altatásos fogászati vizsgálatnak és fogkorrekciónak kitenni, hanem ezt pár nap kényszertáplálás, fájdalomcsillapítás és infúziós kezelés kell megelőzze, hogy csökkentsük az altatás kockázatát. A fogászati problémákkal küzdő nyuszikról tudni kell, hogy SOHA nem fognak meggyógyulni! Betegségük egy életen át elkíséri őket. DE rendszeres fogászati kezeléssel szinten tartható állapotuk akár éveken át. Ezekre kezdetben sűrűbben, majd szerencsés esetben egyre ritkábban van szükség, míg el nem érjük az optimális kezelés nélküli időszakot. Ez az időszak nyulanként más és más, kb 4 hét és 6 hónap között változik. A fogazathoz kapcsolódó és fogászati problémából kiinduló súlyos betegség, mikor a rosszminőségű fogak olykor láthatatlan repedései mentén baktériumok szaporodnak le a fogak gyökeréhez, s ott tályogot alakítanak ki. Ezek lehetnek az alsó állkapcson, a felső fogakhoz kapcsolódva a szem mögött (ekkor a gazdi csak azt látja, hogy a nyuszinak kidülled az egyik szeme). Leggyakrabban az alsó állkapcson vagy az alatt kialakuló duzzanatot veszik észre a gazdik. Ezek a tályogok a kutyákéval és macskákéval ellentétben csak egy altatásos műtét során tisztíthatók ki, mert a nyulak esetében képződő genny sokkal sűrűbb, így egy tűszúrásnyi vagy apróbb metszésnyi seben át rendesen nem tisztítható ki a tályog. További rossz hír, hogy ha a fog, amihez kapcsolódik ki is húzható (nem minden esetben), sajnos másik fog esetében visszatérhet, így újabb és újabb műtét válhat szükségessé. További rosszhír, hogy a baktériumok akár az állkapocscsont feloldására is képesek a tályogok képződése során, mely sokat ronthat a kórjóslaton.

Légzőszervi betegségek:

A nyuszik legmakacsabb betegségei közé tartoznak a különböző légzőszervi betegségek. Tüsszögés, orrfolyás, szaporább légzés. Ezek jelentkezhetnek egyszerre vagy külön-külön, a kiváltó októl függően és olykor elég nehéz a végére járni. Ilyen panaszok esetén mindig forduljunk állatorvoshoz, hogy mihamarabb megkezdődhessen a nyomozás és a gyógyulás. Nyulak esetében allergia, bakteriális fertőzés és tüdődaganat egyaránt előfordulhatnak, de egyéb betegségek is szóba jönnek. (Pasteurella, myxomatosis, stb.)

Bőr betegségek:

Nyulak esetében a bőr parazitás fertőzései (fül atkássága, ragadozó atkásság, bolhásság) meglehetősen gyakoriak, ám a megfelelő kezelés kiválasztásával általában jól gyógyíthatóak. Súlyosabb elváltozások esetén mintavétellel lehet a legbiztosabban kimondani, hogy mi okozza a problémát, s így a megfelelő megoldást megtalálni rá. Amire figyeljünk: szőrhullás, korpázás, bőrpír, viszketés, fülekben felrakódás, bolhák vagy fekete pöttyöcskék formájában bolhaürülék.